Vírusírtó Blog

Online cenzúra Oroszországban

2013.04.06. 16:23 Maulis Csaba

title_online censorship.jpg

A múlt évben Oroszország bevezetett egy meglehetősen ellentmondásos törvényt, amely lehetővé tette az online tartalom korlátozását. A törvény látszólag olyan speciális tartalmak közzététele ellen irányult, mint a gyermekmolesztálás, droghasználat, öngyilkossági információk és „szélsőséges” propaganda. 


Az ilyen jellegű tartalomkorlátozással a legtöbb ember egyetértene. Azonban az orosz ellenzék és külsős csoportok aggódnak, hogy ez csak egy módja egy újabb eszköz bevezetésének, hogy a már amúgy is túl erős kormányzat elfojtsa a neki nem tetsző dolgokat.


A törvény értelmében az internetszolgáltatóknak és a weboldalaknak kell kontrollálniuk a kikerülő tartalmakat. Ez a rendelkezés már érvényben van, és eddig láthatóan nem lépték túl az előírtakat. És határozottan arra is használják, hogy nem kívánatos tartalmaktól szabaduljanak meg.

 

A törvény alapján még a YouTube-ot, a Twittert és a Facebookot is felkérték, hogy távolítsa el a megkérdőjelezhető tartalmait. A Facebook és a Twitter engedelmeskedett is, a YouTube azonban felvette a harcot. A Google számára nem az első eset lenne, hogy kiáll a cenzúra ellen.

 

A Facebookot például felszólították, hogy távolítson el egy oldalt, ahol az öngyilkosságot reklámozzák. Ezt egyébként magától is meg kellett volna tennie. A Twitter szintén eltávolított számos tweetet, amelyek állítólagosan drogokhoz és öngyilkossághoz kapcsolódtak. A Twitter már korább bevezetett egy olyan politikát, mely szerint az olyan országokban, ahol ezek a dolgok illegálisnak minősülnek, ott eltávolítja az ilyen tweeteket, de máshol fent hagyja őket.

 
Végül a YouTube leszedett egy videót, amelyről orosz hivatalnokok azt állították, hogy öngyilkosságot promótál, de később pert indítottak, hogy visszahelyezhessék azt, arra hivatkozva, hogy a videó valójában csak egy oktatóanyag arról, hogy hogyan készítsünk álsebhelyeket.

 

A világ kormányai rendszeresen előjönnek hasonló jogszabályokkal, néha félreinformált, néha nagyra törő terveket dédelgető, néha hátsó szándékokat megvalósítani akaró politikusok nyomására. Azonban az egyetemlegesen igaz, hogy bármilyen cenzúrát előíró törvényt előbb-utóbb rendeltetésétől eltérően is alkalmazni fognak, de legalábbis túlnő az előírt hatáskörén.

 

Forrás: Softpedia

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: cenzúra facebook

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr335202287
Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása