Rendkívül sok nulladik napi sérülékenységet fedeztek fel eddig az évben, és ezeket a támadók ki is használják kémprogramok építésére.
A Google kutatói szerint 2021 eddig rendkívül aktív volt, ami a nulladik napi sérülékenységeket illeti. Eddig 33 darab hasonló sérülékenységről szereztek tudomást a kutatók, ami 11-gyel több, mint az összes, 2020-ben felfedezett hiba. A tényleges nulladik napi sérülékenységek számáról csak találgathatunk, hiszen sok hasonló hibát nem is fednek fel.

Ahogyan ezt több magyar lap megírta, évekkel ezelőtt magyar célszemélyek ellen is elkezdték használni az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégek tulajdonosai. A G DATA már több mint egy évtizeddel ezelőtt egyértelművé tette, hogy a kormányok által alkalmazott kémprogramokat ugyanolyan kártevőnek tekinti, mint a bűnözők által készített kódokat.
Az Apple iOS 15 újításai között szerepel, hogy a kikapcsolt eszközöket is képesek vagyunk megtalálni. Az újítás rossz hír például a házastársi zaklatást elszenvedők számára.
Érdekes helyet találtak a kiberbűnözők a kártevők elbújtatására: a népszerű Steam játékplatform profilképeibe helyezték el őket. A Steam felhasználók nincsenek veszélyben.