Vírusírtó Blog

Újból nő az androidos kártevők száma

2018.08.22. 15:20 G Data

android-malware_1.jpgA G DATA szakértői minden hetedik másodpercben fedeztek fel új androidos kártevőt 2018 első félévében.


A G DATA szakértőinek jelentése szerint 2018 első félévében valamivel több mint 2 millió (2 040 293) új androidos kártevőt fedeztek fel, ami új rekordnak számít. A tavalyi évben kétszázezerrel ugyan, de csökkent a kártevők száma – a kiberbűnözők idén pótolják be tavalyi lustaságukat. A tavalyi év első feléhez viszonyítva közel 40 százalékkal bővült a mobilos vírusok száma. A G DATA szakértőinek becslése szerint idén 3,5 millió új androidos kártevőre számíthatunk.


A rosszindulatú támadók a windowsos rendszerek mellett az androidos operációs rendszerű készülékeket támadják leginkább, az ok egyszerű: ezekből az eszközökből van a legtöbb. Világviszonylatban az okostelefonok 76 százalékán Android fut, de Magyarországon ez az arány még magasabb, 83,4 százaléka a készülékeknek androidos.


Miért nő a kártevők száma?


A kiberbűnözök főleg játékoknak álcázzák kártevőiket. Az elmúlt időben egyre több játéknak jelent meg a mobilos változata, ezt a várakozást és trendet kihasználva jelent meg a tavalyi évhez képest több kártevő. A G DATA blogjában is megírtuk, hogy a népszerű Fortnite alkalmazás megjelenésére várakozók türelmetlenségét kihasználva hamis játékok tucatja jelent meg. Ahogy az első androidos féreg sem váratott magára, ennek terjedéséről ebben a bejegyzésben írtunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr4314195449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G data (3) g data (6) G Data (35) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) linux (1) Linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása