Vírusírtó Blog

A Facebook megvédené a részeg felhasználókat. Maguktól...

2014.12.23. 10:00 G Data

title_reszeg_160.jpgA közösségi médiában gyakorta megesik az a szerencsétlenség, amikor egy ittas felhasználó olyan képet készít és persze meg is oszt magáról, amit nem feltétlenül kellene.

 

Azonban most a Facebooknál a szakértők azon dolgoznak, hogy mesterséges intelligencia segítségével figyelmeztessék a felhasználókat, még mielőtt olyat osztanának meg a nyilvánossággal, melyet később megbánnának.

 

Yann LeCun, aki a Facebook Mesterséges Intelligencia Kutató Laboratóriumát felügyeli, azt nyilatkozta a Wired magazinnak, hogy egy olyan eszköz megalkotása lebeg a szemük előtt, amely képes különbséget tenni a fényképeken lévő józan és ittas ábrázatok között.

 

A program a következő megjegyzéssel figyelmeztetné a felhasználót: „Ez a kép publikussá lesz téve. Biztosan azt akarja, hogy a főnöke és az édesanyja is lássa?

 

A szoftver nem csak, hogy segít a felhasználóknak cselekedeteik mérlegelésében, de ahhoz is hozzájárul, hogy biztonságban maradjanak, mivel azon is dolgoznak, hogy a program akkor is figyelmeztessen, ha egy másik ismeretlen felhasználó a jóváhagyásuk nélkül olyan fotót tesz közzé, melyen ők is szerepelnek.

 

34381973_l.jpg

Persze ez az ötlet, hogy a Facebook olyan szinten elemezzen egy fotót, hogy megmondhassa, hogy valaki józan-e vagy sem, elég rémisztőnek tűnhet. A technológia azonban egyáltalán nem olyan távoli, mint amilyennek látszik.

 

A Facebook arcfelismerési technológiája már most a legfejlettebbek közt van a világon. Tehát már csak idő kérdése, hogy a Facebook mikor emeli egy következő szintre a felhasználók megfigyelését. Hogy ez jó vagy rossz, azt majd az élet eldönti.

 

Forrás: Facecrooks

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: facebook arcfelismerés

8 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr337005225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saját macskám 2014.12.23. 15:26:23

bööööööörrr kutyaaaaaáá

Shopping 2014.12.23. 16:18:43

a sok birka meg lelkesen elfogadja majd az új felhasználási feltételeket, amivel a Facebook majd "megvédi őt". miközben igazából csak felhatalmazást ad nekik, hogy megszerezzék a képét, és így az belekerüljön a Facebook=NSA adatbázisába, hogy a világon BÁRHOL beazonosítható legyen az ember, bármely országban bármely városban az összes térfigyelő kamerán keresztül...

Túrós (törölt) 2014.12.23. 16:54:53

eléggé kezd elfasszanni már a dolog.

Mega Héja 2014.12.23. 20:49:46

@enpera: De azért ott a like gomb az oldaladon, mi, fa@zfej?

Pop40 2014.12.24. 08:46:45

"A Facebook megvédené a részeg felhasználókat. Maguktól..."

Van erre a cikkben vázoltnál sokkal egyszerűbb megoldás. Ahhoz, hogy egy kép felkerüljön, (mondjuk) 24 óra múlva újra le kell okéztatni, és csak ezután kerül fel.

Ha valaki folyamatosan részeg, ott persze nem hatásos, de
1, Hátha elfelejti, hogy 24 órája képet akart felrakni, és nem okézza le. Részegeknél megesik.
2, Olyan illetőnél, aki nonstop részeg, mindegy is, hogy mi kerül fel.

Ezzel ki is kerültük a nyilvántartott képeket, arcfelismerő programokat, stb stb.
Aki pedig csak a szombat éjjeli mámorban akarta feltenni a képet, vasárnap délután, kijózanodva és a fejét fogva, gyorsan vissza tudja vonni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.12.24. 11:58:17

@Mega Héja: nincs ott, faszfej. Az neked van ott, mert faszbukos barom vagy :)

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása