Vírusírtó Blog

Katonai adatokra vadászik az Uroburos orosz kémprogram

2014.03.04. 11:44 G Data

title_G_Data_Uroburos Icon Dragon Big.jpgA német G Data szakértői egy feltehetően orosz eredetű, rendkívül fejlett vírust fedeztek fel, melynek célja, hogy bizalmas adatokat lopjon az Egyesült Államok kormányzati szervezeteinek számítógépeiről. A támadás a hat évvel ezelőtti behatolás folytatásának tűnik – akkor a Pentagonnak 14 hónapjába telt, mire megtisztította hálózatát.

 

2008-ban derült fény az eddigi egyik legnagyobb számítógépes támadásra az Egyesült Államok ellen. Az akció úgy indult, hogy valaki egy USB meghajtót „hagyott el” a Védelmi Minisztérium parkolójában. Az adathordozó az Agent.btz kártevőt tartalmazta, amely megfertőzte az Egyesült Államok katonai hálózatát, és képes volt a megtámadott gépeken hátsó ajtókat nyitni, majd azokon keresztül adatokat szivárogtatni.

 

A G Data szakértői most egy új, még fejlettebb vírust találtak, és azt állítják, hogy a kártevő az elmúlt három évben már aktívan működhetett. A kémprogram kódjában az Uroburos név szerepel, mely egy ókori görög szimbólumból ered, és egy saját farkába harapó sárkányt ábrázol, ami az önreflexióra, a komplexitásra utal. A név azonban megjelenik a Resident Evil film- és videojáték-sorozatban, méghozzá egy olyan vírus neveként, amelynek segítségével a készítői a világ hatalmi egyensúlyát akarják megváltoztatni.

 

orosz-szal.jpg

 A rendkívül összetett programkód, az orosz nyelv használata, valamint az a tény, hogy az Uroburos nem aktiválódik az olyan számítógépeken, melyeken az Agent.btz még mindig megtalálható, mind arra utalnak, hogy egy jól megszervezett akcióról van szó, melynek célja a katonai hálózatokból történő információszerzés. A vírus képes arra, hogy adatokat szivárogtasson azokról a számítógépekről, melyek nincsenek közvetlenül az internetre csatlakoztatva. Ennek érdekében saját kommunikációs csatornákat épít ki a hálózatokban, majd azokról a gépekről, melyek nem rendelkeznek online kapcsolattal, olyanokra továbbítja az adatokat, amik csatlakoznak a világhálóra. Mindezt ráadásul úgy teszi, hogy egy nagy hálózatban rendkívül nehéz felderíteni, hogy melyik online számítógép az, amelyik kilopja az adatokat a világhálóra nem csatlakoztatott munkaállomásról, majd továbbítja ezeket a kártevő készítői számára.

uroburos-mukodes2.jpg

 Informatikai felépítését tekintve az Uroburos egy úgynevezett rootkit, mely két fájlból jön létre, egy driverből és egy virtuális fájlrendszerből. A rootkit képes átvenni a megfertőzött számítógép feletti irányítást, parancsokat végrehajtani és rendszerfolyamatokat elrejteni. Moduláris felépítésének köszönhetően bármikor frissíthető új tulajdonságokkal, ami rendkívül veszélyessé teszi. A driver fájl programozási stílusa összetett és diszkrét, így nehéz azonosítani. A G Data szakértői hangsúlyozzák, hogy egy ilyen kártevő elkészítése komoly fejlesztői csapatot és tudást igényel, ami szintén valószínűsíti, hogy célzott támadásról van szó. Az a tény, hogy a kártékony kódban különválik a meghajtóprogram és a virtuális fájlrendszer, azt is jelenti, hogy csak mindkettőnek a birtokában lehet analizálni a rootkit keretrendszerét, ez pedig rendkívül nehézzé teszi az Uroburos felismerését

 

Itt tölthet le bővebb információt a kártevő technikai működéséről. 

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: rootkit kártevő G Data

Írj kommentet · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr865841014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyárilag beépített kémprogrammal érkezik a Galaxy S4 olcsó kínai klónja 2014.06.16. 12:59:12

A Star N9500 hívásait lehallgathatják, képeit letölthetik a szoftver kínai gazdái

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) iOS (2) ios (1) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) linux (1) Linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása