Vírusírtó Blog

Kiberbűnözés elleni központot nyitottak

2013.01.15. 09:26 Maulis Csaba

title_kiberbűnözés elleni.jpg

2013. január 11-én megnyitott az Európai Kiberbűnözés Elleni Központ (European Cybercrime Centre) a hágai székhelyű Europol főhadiszálláson. Ez a központ lesz a fókuszpontja az EU kiberbűnözés elleni harcának, próbálva megvédeni az EU polgárait és üzleti tevékenységét a kiberbűnözés jelentette fenyegetéstől.

 

Egy korábban készült európai tanulmány szerint az EU lakosai igenis aggódnak a személyes adataik és online banki ügyleteik biztonsága miatt.

 

89% megpróbálja elkerülni, hogy személyes adatait online használja bármilyen célból is, 74% egyetértett a megállapítással, hogy a kiberbűnözés áldozatává válás esélye jócskán megnőtt az utóbbi pár évben. Gyakorlatilag évente körülbelül egymillió ember esik áldozatául az internetes bűnözésnek világszerte. Egyes becslések szerint az áldozatokat 290 milliárd euró körüli összeggel károsítják meg évente ezek a bűncselekmények.

 

„Az EU polgárainak és cégeinek egy nyitott, szabad és átlátható kibertérre van szükségük, ezért
feladatunk megvédeni az online világot, csakúgy, mint azt egyébként tesszük a valódi világgal. A központ egy értékes eszköz lesz az EU és tagállamai számára, amely segít koordinálni és támogatni azokat az erőfeszítéseket, amelyek biztonságosabbá teszik az világhálót”, nyilatkozta Troels Oerting, a központ vezetője.

 

ec3_logo.jpg 

Online csalásokkal kapcsolatos nyomozások, online gyermekmolesztálások és más kiberbűncselekmények rendszerint több száz áldozatot és gyanúsítottat is érinthetnek egyszerre a világ minden részéről. Az ilyen nagyságrendű műveleteket a nemzeti rendőrségek önmagukban nem képesek sikerre vinni.

 

A központ beindítása jelentős súlyponteltolódást mutat az EU kiberbűnözéshez való hozzáállásában. Mindenekfelett a központ gyűjtőhelye lesz a szakértőknek és az információnak, támogatni fogja a bűnügyi nyomozásokat és promótálja az egész EU-t érintő megoldásokat. Közben pedig igyekszik növelni a kiberbűnözéssel kapcsolatos tudatosságot, odafigyelést, és műveleti és elemzői kapacitást épít ki az európai közösségen keresztül.

 

A bűnüldöző szervek kiberbűnözés elleni módszerei legalább olyan – ha nem még inkább ‒ kifinomultak kell, hogy legyenek, mint a bűnözőké. A központ erőteljesen fog koncentrálni a szervezett bűnözői csoportok által végzett illegális online tevékenységre, különösen az e-bankolás és egyéb online pénzügyi aktivitás elleni támadásokra, a gyermekek online szexuális kizsákmányolására és azokra a bűncselekményekre, amelyek a kritikus infrastruktúrákra és információs rendszerekre lehetnek hatással az EU-ban.

 

Hogy elérjék céljukat és még több támogatást nyújtsanak a terület nyomozóinak, ügyészeinek és bíráinak a tagállamokban, a központ begyűjti és összefogja a nyílt forrásokból, a magáncégektől, a rendőréségtől és a tudomány képviselőitől származó információkat. Így a központ egyben tudásbázisként is szolgál az EU tagállamai nemzeti rendőrségei számára, szakértelmet, képzést és segítséget nyújva speciális technikai és szakértői tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben.

 

„Digitális környezetünk biztonságoss hellyé tétele a kulcsa az EU internet alapú gazdaságának!”, összegezte a központ megnyitásának fontosságát az EU belügyi biztosa.

 

Forrás: Europol

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: rendőrség internetbiztonság

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr525017038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) g data (6) G Data (35) G data (3) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása