2020 második fél évében 85 százalékkal több támadást regisztráltak a G DATA szakemberei, mint az év első 6 hónapjában. A legtöbb támadásért az Emotet hálózat volt felelős, amelynek hatástalanítása után új kártevők megjelenésére számíthatunk.
A koronavírus-járvány nem tett jót az informatikai biztonságnak. Tim Berghoff, a G DATA szakértője azon a véleményen van, hogy sok tavalyi kibertámadás azért volt sikeres, mert kapkodva költöztek home office-ba a cégek. Azok a vállalatok, amelyek nem biztosították a hálózatuk biztonságos távoli elérését, ahol az alkalmazottak saját, nem frissített eszközökről kezdtek el dolgozni, gyakrabban váltak áldozatul.

Tavaly novemberben debütáltak az első, Apple M1-es chippel felszerelt Mac gépek, a hackerek pedig nem voltak restek, így idén februárban már megjelentek az első kártevők is. Az egyik ugyan még fejlesztési fázisban van, mégis közel 30 ezer gépet fertőzött meg.
A legnagyobb esélye egy adathalász levéllel találkoznia annak az angol nyelvet beszélő, Ausztráliában élő 55-64 év közötti embernek van, akinek korábban egy webes szolgáltatás használatakor már kiszivárgott az e-mail címe.
Nyolc ország koordinált összefogásának köszönhetően néhány hete sikerült lekapcsolni talán az évtized legkártékonyabb botnetét, az Emotet-et.