Vírusírtó Blog

Fontos telepíteni a Windows 10 frissítését

2020.01.21. 13:01 G Data

win10.jpgA néhány napja kiadott Windows 10-es hibajavításokat mindenképp telepítsünk rendszerünkre, mert egy olyan sérülékenységet is kijavítanak vele, melyet maga az amerikai NSA (National Security Agency) fedezett fel és jelentett a gyártónak.


Többszáz milliónyi Windows 10 felhasználónak telepítenie kell a legutóbbi, január közepén kiadott biztonsági frissítést, mely egy veszélyes sérülékenységet javít ki a CryptoAPI nevű komponensben. A CVE-2020-0601-es számon regisztrált hibát az amerikai belbiztonsági hivatal, az NSA munkatársai fedezték fel, majd jelezték a Microsoftnak.


A sérülékenységet egy hamis tanúsítvánnyal aláírt kártevő segítségével lehet kihasználni. A felhasználó nem tudhatja, hogy a fájl káros kódot tartalmaz, miután úgy tűnik, hogy azt megbízható szolgáltató írta alá. Sikeres támadás esetében a támadó közbeékelődéssel bizalmas adatokhoz juthat hozzá.


A Microsoft szakemberei még nem észlelték, hogy a sérülékenységet kihasználta volna valaki, de az NSA-val együtt arra kérik a felhasználókat, hogy telepítsék a javítást.


Az események láncolatában érdekes az a vehemencia, mellyel az NSA a javítás telepítését javasolja. Magát a hibát is az ügynökség fedezte fel, és szokásától eltérően azonnal jelezte azt a Microsoftnak. Elképzelhető, hogy tudomásukra jutott, hogy más országok biztonsági szolgálatai is felfedezték már a hibát, és egy nemzetközi kibertámadást igyekeznek a probléma feltárásával megakadályozni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr4015419280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő