Vírusírtó Blog

Kínai E-cigaretták töltőjébe telepítettek kártevőt

2014.11.27. 10:00 G Data

title_e cigi.jpgAz még nem bizonyított, hogy az elektromos cigi rákot okoz, de ennek a szokásnak most már lehet egy másik közvetett negatív mellékhatása, méghozzá az, hogy ezt is felhasználhatják a kártevők terjesztésére.

 

Az E-bagó igényli az árammal történő feltöltést, hiszen energiára van szüksége ahhoz, hogy előállítsa a valódi cigaretta füstjét és egyéb ártalmas elemeit helyettesítő gőzt. Sok esetben a feltöltést USB csatlakozón keresztül végzik, mondjuk egy számítógépbe dugva a töltőt.

 

A Reddit-en egy felhasználó arról számolt be, hogy egy nagy cégnél az adatok biztonsága azért került veszélybe, mert egy alkalmazott Kínában gyártott elektromos cigarettájáról kártevő jutott a rendszerbe a töltésre használt számítógépen keresztül.

 

Úgy tűnik, hogy a kártevőt fizikailag kódolták az eszköz töltőjébe, jelentősen megnehezítve így az IT-sok számára a beazonosítást. Az a legszebb az egészben, hogy nem számít, hányszor tisztítják meg a számítógépet, az újra és újra megfertőződik.

 

31860413_l.jpg

Frissített vírusvédelemmel felszerelkezve és minden szokásos fertőzési módot kizárva, a biztonsági szakértőknek nem maradt más lehetőségük, mint hogy megvizsgálják, hogy az alkalmazott életvitelében történhetett-e olyan változás, mely elvezethet a probléma gyökeréhez.

 

Amikor rájöttek, hogy az utóbbi időben áttért az elektromos cigarettára, hogy fokozatosan váltson az egészséges életmódra, egyből nyilvánvaló lett, hogy mi a támadás okozója. Ahányszor csak csatlakoztatta a töltőt a géphez, az annyiszor csatlakozott egy távoli szerverhez és töltött le kártékony szoftvert.

 

Az egyik módszer az ilyen támadások kivédésére az, hogy az USB adat tüskéinek működését lekorlátozzuk, így csak töltésre tesszük alkalmassá a kábelt, megakadályozva az információcserét az összekapcsolt eszközök között.

 

Ezt úgy is elérhetjük, hogy egy úgynevezett USB kondomot használunk, amely egy olyan eszköz, amely az USB-re csatlakozik és az adattüskéket hatástalanítja.

 

Forrás: Softpedia

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: usb kártevő

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr496935433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) g data (6) G Data (35) G data (3) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása