Rekordot döntöttek a banki trójaik: a G Data BankGuard által visszavert támadások száma az előző évben 44,5 százalékkal emelkedett. A célpontok 70 százaléka az Egyesült Államokból, Kanadából és Nagy-Britanniából került ki.
2014 második félévében a laboratóriumok 4,1 millió új kártékony programot regisztráltak, így az első félévben megjelent vírusokkal együtt majdnem 6 millióra növekedett az egy év alatt az internetre kikerült kártevők száma. Ez jóval több, mint az a 4 millió, amire a szakemberek 2014-ben összesen számítottak. Ezen belül jelentősen megnőtt a banki trójaik aránya, azaz egyre inkább a hitelkártyaadatok és a banki azonosítók megszerzésére utaznak a kiberbűnözők – derült ki a G Data most megjelent kártevőriportjából.

999, a banki kártevőkhöz köthető, közelmúltban történt eset elemzését követően a kutatók megállapították, hogy a kiberbűnözők 1467, a pénzügyi szektorban tevékenykedő szervezetet vettek célba világszerte.
Kiderült, hogy egyes belépő kategóriás okostelefonok és táblagépek már előre telepített - csak bizonyos feltételek megléte esetén aktivizálódó - kínai eredetű trójai kártevővel kerülnek forgalomba Ázsiában és Afrikában.
