A fájlokat titkosító és a számítógépeket a felhasználók előtt lezáró kártevők a legveszélyesebbek közé tartoznak, mivel a kódolás feltörésére a legtöbbször nincs mód, és így adatainkat örökre elveszíthetjük.
Egy zsaroló vírus (angolul ransomware) ugyanazt teszi elektronikus formában, mint egy hagyományos bűnöző: elvesz tőlünk valamit, majd pénzt kér azért, hogy visszaadja. Ezek a kártevők két fő típusba sorolhatóak: az első a titkosító trójaiak, a második pedig a képernyőzárak.

Ebben az évben a számítógépeinket támadó és pénzt követelő zsaroló kártevők eddig példa nélküli hullámának voltunk tanúi. És bár hasonló fenyegetések már vagy 25 éve léteznek, mégis úgy tűnik, hogy hamarosan ezeket a kártevőket fogják felhasználni ahhoz, hogy célba vegyék a távolról is programozható orvosi implantátumokat. A Forrester kutató- és tanácsadó cég jelentése szerint ez lesz 2016 hackelési slágere.
A Power Worm nevű rosszindulatú program egy PowerShell alapú zsaroló kártevő, amely a Windows PowerShell-t használja káros tevékenységének kivitelezéséhez.
A kiberbűnözők újra demonstrálták kreativitásukat, kiadtak egy új zsaroló kártevőt titkosítási képességekkel felruházva, és amely a zsaroló üzenetet igazán stílusos módon, a népszerű Breaking Bad (Totál szívás) című filmsorozat „Los Pollos Hermanos”-os (Csirketesók) logóját felhasználva közvetíti az áldozatok felé.