Vírusírtó Blog

Jelszavak helyett használjunk jelmondatokat

2020.02.27. 16:04 G Data

password-gdata-kicsi.jpgA szakértők és az FBI szerint könnyebben meg tudjuk jegyezni őket, mint a speciális karaktereket is tartalmazó jelszavakat, és sokkal erősebbek is.


Amikor jelszavakról ás azok hatásosságáról van szó, a szakértők általában két táborra oszlanak. Az első tábor azt mondja, hogy használjunk jelszavakat, melyben speciális karaktereket is beépítettünk, és legyen benne szám és nagybetű is egyaránt.


A másik tábor azonban azt javasolja, hogy úgy növeljük a jelszó erősségét, hogy jelmondatot csinálunk belőle. Azzal érvelnek, hogy a jelmondat hosszabb, mint egy jelszó, de könnyebben észben tudjuk tartani, mint a bonyolult karaktereket tartalmazó jelszavakat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

70 milliós váltságdíjat fizetett a holland egyetem

2020.02.24. 15:50 G Data

maastricht-egyetem-kicsi.jpgInterneten, élőben közvetített sajtótájékoztatón ismertette a Maastricht Egyetem a tavaly karácsonykor őket ért informatikai támadás következményeit. Az egyetem 30 bitcoin – akkori árfolyamon közel 70 millió forint – váltságdíjat fizetett.


A holland nyelv ismerői a YouTube csatornán most is megtekinthetik azt a február 5-én élőben közvetített sajtótájékoztatót, melyen a Maastricht Egyetem képviselői mondják el a tavaly karácsonyi hackertámadás körülményeit.


Az egyetem problémái még 2019. október 15-én és 16-án kezdődtek, amikor munkatársaik két fertőzött e-mailt kinyitottak két különböző munkaállomáson. A számítógépeken keresztül a támadók hozzáfértek az egyetem hálózatához. Ezután a bűnözők több szerveren is próbálkoztak, kisebb-nagyobb sikerrel, de november 21-én végül találtak egy olyan szervert, melyre nem telepítettek egy biztonsági frissítést, így azon keresztül adminisztrációs jogosultságokat szereztek az egyetemi hálózathoz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A WHO nevével is visszaélnek a koronavírus kiberbűnözői

2020.02.21. 14:51 G Data

koronavirus.jpgA G DATA után a Nemzeti Kibervédelmi Intézet Nemzetbiztonsági Szakszolgálata is figyelmeztet a koronavírussal kapcsolatos félelmekre alapozó adathalász, zsarolóvírusos tevékenységre.


A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat sajtóközleménye szerint a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságra és félelmekre építő csalók jellemzően hamis hírrel keltik fel a megcélzott személyek figyelmét: például a vírus ellenszerével kapcsolatot áttörésről, alternatív gyógymódokról, egészségügyi eszközök hiányáról és beszerzésükről, megelőző intézkedésekről számolnak be. Ahogy a G DATA által is leírt esetben történt, arra is számítani lehet, hogy azt terjesztik, hogy a vírus az adott településen is felütötte a fejét.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A fertőzést is visszafordítja

2020.02.18. 13:37 G Data

beast.jpgA G DATA vírusirtója mostantól egy saját fejlesztésű gráfadatbázis segítségével is feldolgozza, hogy a kártevők hogyan viselkednek a számítógépeken, és képes visszafordítani a kártékony változtatásokat.


A BEAST névre keresztelt védelmi technológia egy gráfadatbázisban tárolja a rendszer eseményeit, például a fájlrendszerhez és a regisztrációs adatbázishoz történő hozzáférést, a hálózati kommunikációt, valamint a különböző folyamatok egymás közötti kapcsolatát. Amikor valamilyen új esemény történik, a G DATA megkeresi, hogy a végrehajtott műveletek hasonlítanak-e valamilyen kártékony mintához az adatbázisban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G data (3) g data (6) G Data (35) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) linux (1) Linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása