Vírusírtó Blog

A Google nem volt elnéző a Microsofttal

2018.02.27. 07:27 G Data

google-microsoft-edge-848x480.jpgA Google biztonsági csapata a Microsofttal sem kivételez: mivel nem sikerült 90 nap alatt kijavítani a Microsoft Edge böngésző biztonsági hibáját, így azt most mindenki megismerheti.


A Google Project Zero csapata még tavaly, november 17-én osztotta meg a Microsofttal az Edge böngészőt érintő biztonsági hibát. A Microsoft csapata a 90-napos határidő lejártával jelezte, hogy nem sikerült orvosolniuk a hibát. A Project Zero saját maga által felállított szabályai szerint ebben az esetben további 14 nap áll a hibajavításra, amennyiben szakemberek úgy látják, hogy a javítást két hét alatt be tudják fejezni. A Microsoft szakemberei azonban jelezték, hogy további két hét sem lenne elegendő a hiba orvoslására.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

Hárommillió androidos kártevő 2017-ben

2018.02.23. 16:46 G Data

android-illusztracio4-1.jpgTöbb mint 3 millió új androidos kártevőt fedeztek fel a kutatók 2017-ben, ezek közül 700 ezer próbált meg bejutni a Google hivatalos alkalmazás-áruházába. A trendre a Google is reagált: a Project Treble-nek köszönhetően a biztonsági frissítések ezentúl jóval hamarabb érkeznek készülékeinkre.


A G DATA most közölt adatai szerint noha valamivel kevesebb új kártevőt fedeztek fel 2017-ben a kutatók, mint egy évvel korábban, így is magas az androidos vírusok száma: 3 002 482 új mintát regisztráltak (2016-ban ez a szám meghaladta a 3,2 milliót). A vírusvédelemmel foglalkozó cég szakértői egy nap átlagosan 8225 új rosszindulatú alkalmazást találnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

Törvénytelenek a Facebook adatvédelmi beállításai

2018.02.21. 10:52 G Data

facebook-login-823x480.jpgTúlzottan elrejti a legnépszerűbb közösségi oldal az adatvédelmi beállításokat, ez pedig nem minősül megalapozott beleegyezésnek. Egy német fogyasztóvédelmi csoport megnyerte perét a Facebook ellen, így az óriásnak változtatnia kell. Központilag menedzselhető adatvédelmi oldala lesz minden felhasználónak, hamarosan érkezik.


Egy berlini bíróság nemrégiben ismertetett döntése értelmében a legnagyobb közösségi oldal, a Facebook úgy gyűjti és használja fel tagjai adatait, hogy nem biztosít elegendő információt az informált döntéshez. A bíróság amiatt haragudott meg közösségi oldalra, hogy például az adatvédelemmel kapcsolatos információkat, beállításokat egy aloldalba rejti el, amelyet az átlagos felhasználó igen nehezen talál meg. Tegye fel a kezét olvasóink közül az, aki kapásból tudja, hol található mindez.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

G DATA vs. Tamás zsarolóvírusa

2018.02.12. 12:04 G Data

gdata-vs-ransomware-850x480.jpgPéntek éjjel kaptunk egy új zsarolóvírus mintát Tamástól, aki azt írta nekünk, hogy a VirusTotal szerint ezt az új kártevőt egy neves vírusirtó sem tudja megállítani. Nem hagyott bennünket nyugodni a dolog, úgyhogy több menetben összeeresztettük az új zsarolóvírust a G DATA védelmével, hogy megtudjuk, megállítja-e valamelyik védelmi technológiánk.


A biztonsági szakemberek körében keményen tartja magát néhány hit. Az egyik ilyen, hogy ha a VirusTotal-on egy vírusirtó nem ismer fel egy új kártevőt, akkor a gépen sem ismeri fel. A helyzet azonban az, hogy a VirusTotal oldalon a vírusirtó szoftverek nem minden védelmi képességüket tudják használni, ezért a VirusTotal eredményeit nem kell szentírásnak tekinteni – ahogyan erre korábban is figyelmeztettünk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (35) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (20) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (33) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) iOS (2) ios (1) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) lájk (1) like (4) linux (1) Linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő