Vírusírtó Blog

Mesterséges intelligencia támadhatja gépjeinket

2018.08.24. 16:32 G Data

ai-malware-g-data.jpgMíg jelenleg a felhő alapú vírusok korszakát élünk, hamarosan mesterséges intelligencia (MI) támadja IT rendszereinket. Az IBM kutatói a Deeplocker MI által működtetett kártevő működését egy szakmai rendezvényen mutatták be a hónap elején. Noha az MI által működtetett kártevők logikáját nem biztos, hogy megértjük, a biztonsági megoldások képesek ezeket is detektálni.


Ahogy fejlődött a számítástechnika, úgy változtak a számítógépjeinket fenyegető kártevők is. Az IBM Research kutatói az augusztus elején megtartott Black Hat USA konferenciára Deeplocker névre keresztelt, mesterséges intelligencia működtette kártevőt hoztak létre. A kutatók ezzel hívták fel a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia, neurális hálók, öntanuló rendszerek körében végzett kutatások és fejlesztések a kiberbűnözők érdekeit is szolgálhatják.


Egy mesterséges intelligencia által kialakított vírus mindaddig elrejtheti szándékait, míg a kiszemelt célszemélyhez vagy célszámítógéphez el nem ér. A kárt okozó tevékenység csak akkor kezdődik, ha például arcfelismerés vagy hangfelismerés alapján a vírus azonosítja a megtámadni kívánt személyt. Míg a hagyományos megközelítésű kártevők általában mindenre lőnek, ami mozog, és remélik, hogy valamit el is találnak, az MI működtette vírus nem aprózza el, és mesterlövészként egyet lő, de akkor célba talál. A kutatók szerint egy ehhez hasonló MI működtette kártevő milliónyi rendszerben lappanghat, nemcsak az állami, de a civil vagy gazdasági szereplők rendszereiben bújhat meg gond nélkül.


Nem ismerjük, ezért tartunk tőle


A mesterséges intelligenciától azért tartanak az emberek, mert nehéz megérteni, hogyan hozza meg egy gép a döntéseit, vagyis a kártevőt működtető logika rejtve marad a kutatók előtt.


Azonban a védelmi programok hasonló stratégiákat használnak: nem csupán magát a kártevőt ismerik fel, hanem a viselkedési minták alapján is képesek azonosítani a rosszindulatú tevékenységet. Ralf Benzmüller, a G DATA víruslaboratóriumának vezetője hangsúlyozza, hogy a mesterséges intelligencia működésén alapuló kártevők a ma ismert védelmi módszerekkel – magatartásalapú védelem, heurisztikus védelem – felismerhetőek. Az MI alapú kártevők emellett fájlokat és könyvtárakat is használnak terjedésükhöz – amit a biztonsági megoldás hagyományos védelmi technológiákkal is képes észlelni. A G DATA egyébként évek óta használ mesterséges intelligenciát és gépi tanulást a kártevők jobb, hatékonyabb felfedezésére.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr6614200601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (35) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (20) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (33) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő