Vírusírtó Blog

A G Data figyelmeztet: a banki trójaik száma 44,5 százalékkal emelkedett

2015.05.15. 15:23 G Data

gdata_virusirto_logo.pngRekordot döntöttek a banki trójaik: a G Data BankGuard által visszavert támadások száma az előző évben 44,5 százalékkal emelkedett. A célpontok 70 százaléka az Egyesült Államokból, Kanadából és Nagy-Britanniából került ki.

 

2014 második félévében a laboratóriumok 4,1 millió új kártékony programot regisztráltak, így az első félévben megjelent vírusokkal együtt majdnem 6 millióra növekedett az egy év alatt az internetre kikerült kártevők száma. Ez jóval több, mint az a 4 millió, amire a szakemberek 2014-ben összesen számítottak. Ezen belül jelentősen megnőtt a banki trójaik aránya, azaz egyre inkább a hitelkártyaadatok és a banki azonosítók megszerzésére utaznak a kiberbűnözők – derült ki a G Data most megjelent kártevőriportjából.

 

A bankok és webáruházak folyamatosan szigorodó védelmi intézkedéseinek köszönhetően egyre bonyolultabb feladatot jelent a bűnözők számára a hitelkártyaadatok és banki jelszavak ellopása. Ez nem jelenti azonban, hogy feladták volna a próbálkozást, a G Data BankGuard technológia által észlelt és visszavert banki trójaik száma 2014-ben 44,5 százalékkal emelkedett. A támadások 70 százalékára az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában került sor, a célpontoknak csupán 4–4 százaléka található Németországban és Franciaországban. Emellett jelentősen nőtt az orosz online bankolók ellen elkövetett támadások száma is.

 orszagok-trojaiak-web.jpg

Falovak a bankokban 

A banki trójaikat a bűnözők úgy programozzák, hogy kikerüljék a hagyományos vírusvédelmi technológiákat, ezért a legtöbb statisztikában nem szerepelnek kiugró számban. A G Data BankGuard azonban nem a hagyományos értelemben vett vírusvédelmi technológia, hanem a böngészők felügyeletén alapuló intelligens monitoring rendszer, amelyik azt vizsgálja, hogy egy külső programkód megpróbálja-e manipulálni a bankolás vagy fizetés folyamatát. Amennyiben a BankGuard manipulációt észlel, megszakítja a folyamatot és jelentést tesz a kísérletről. A BankGuard statisztikáinak segítségével pontosabban látható a banki trójaik folyamatosan növekvő száma és aránya. A szabadalmaztatott technológia miatt több német bank a G Data vírusvédelmének használatát ajánlja ügyfelei számára.

 uj-kartevok-szama-evente.jpg

A kéretlen reklámokat megjelenítő kártevők száma szintén eddig ismeretlen magasságokba emelkedett, az úgynevezett adware programok az összes kártevő majdnem egyharmadát (31,4%) teszik ki. Erre az évre nézve a szakértők arra számítanak, hogy összetettebbé válnak az adathalász támadások, és a bűnözők a megtévesztés mellett kártékony kódokat is be fognak vetni ezekben. Szintén lehet számítani arra, hogy növekedni fog a különböző alkalmazások ismert sérülékenységeit kihasználó támadások száma, így egyre fontosabbá válik a frissítések folyamatos telepítése.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: trójai kártevő

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr447461744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása