Vírusírtó Blog

A kriptovaluta a bűnözők új kedvence

2018.03.13. 12:55 G Data

bitcoin-miner-1-kicsi-850x480.jpgEltérített androidos mobilok, meghekkelt kormányzati weboldalak, kutatási célokra használt szuperkomputer – a közös bennük, hogy a bűnözők kriptovalutákat próbálnak bányászni a segítségükkel.


Szakértők becslése szerint 2017 novembere óta naponta 800 ezren kerestek fel tudtukon kívül olyan weboldalakat a mobiljukról, melyeket csak azért hoztak létre a bűnözők, hogy a látogatók androidos készülékeivel kriptovalutát bányásszanak. Noha az androidos telefonok processzora nem olyan erős, mint a számítógépeké, sokkal könnyebb megfertőzni őket, mivel az androidos felhasználók jó része még nem telepített semmilyen biztonsági alkalmazást a készülékére.


Emellett a megfertőzött alkalmazások – játékok, segédprogramok – is nagy forgalmat generálnak ezeken az oldalakon. A G DATA szakértői szerint a legtöbb felhasználó mindebből nem sokat érez, maximum arra figyelhet fel, hogy lelassul a telefonja, az akkumulátor gyorsabban merül, esetleg a készülék felmelegszik. (De olyan extrém esetről is tudunk, amikor fizikailag is károsodhat a mobilkészülék, mivel a forróságtól felpúposodhat az akkumulátora.)


A jelenség annyira elterjedt, hogy már nevet is adtak neki: cryptojacking, vagyis kriptoeltérítés. Jelenleg az internet szürkezónájában működő weboldalak tízezrei futtatnak olyan szkripteket, melyek a látogatók számítógépeinek és mobiljainak számítási kapacitását különböző kriptovaluták bányászására használják. Nemrég azonban a brit sajtó arról írt, hogy 4000 kormányzati weboldalt is meghekkeltek. Az áldozatok között volt a brit egészségbiztosító (National Health Service – NHS), a brit diákhitel-közvetítő weboldala, az adatvédelmi hivatal oldala és az amerikai bírósági rendszer weboldala is.


Mindeközben megtévedt orosz mérnökök egy kísérleti fizikával és nukleáris technológiával foglalkozó intézetben az 1 petaflop kapacitású, a világon a 12. legerősebb számítógépnek minősülő komputert próbálták meg kriptovaluta-bányászatra bevetni. A mérnököket azután tartóztatták le, hogy az egyébként offline üzemmódban működő számítógépet megpróbálták az internetre kapcsolni, ám erről a rendszer riasztást küldött az illetékeseknek.


A kriptovalutákat bányászó szkripteket és alkalmazásokat a vírusirtó szoftverek egyébként blokkolják, és ha nem szeretnénk, hogy asztali gépünk vagy mobiltelefonunk erőforrásait erre a célra kihasználják, úgy érdemes ezeket rendszeresen frissíteni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr7613735986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása