Vírusírtó Blog

Hibavadász programot indított a Samsung

2017.09.14. 11:07 G Data

samsung-bug-hunter-1000x480.jpgA Samsung a legújabb név azon cégek között, akik biztonsági hibavadász programot indítottak a nagyközönség számára. A feltárt sebezhetőségeket 200-200 ezer dolláros összeggel jutalmazzák, nyilván minél komolyabb a hiba, annál magasabb az összeg.


Korábban a G DATA blogján is beszámoltunk arról, hogy több cég – a Google és a Microsoft is – növeli hibavadász programjában kifizetett díjakat, ezzel is arra buzdítva a jóindulatú hekkereket, hogy a vállalatnak jelentsék elsőre a megtalált hibákat. Most Dél-Koreából érkezett a hír, hogy a mobiltelefon óriás, a Samsung is elindítja a saját mobilos hibavadász programját, melyben a legkisebb kifizetett jutalom 200 dollár (51 ezer forint), a legmagasabb pedig 200 ezer dollár (51 millió forint).


Hosszú lista az érintett eszközökről


A hibavadász programban a Samsung Mobile eszközökkel, szolgáltatásokkal, alkalmazásokkal kapcsolatos észrevételeket várják, a harmadik fél által kifejezetten Samsung-nak fejlesztett alkalmazások is részt vesznek benne. Minden érintett eszközön friss alkalmazások, operációs rendszerek működhetnek és csak aktív szolgáltatással kapcsolatos hibákat fogadnak.


Elég hosszú az a lista, amelye az össze eszközt felsorolja, a hibavadász program weboldalán lehet tájékozódni pontosan róluk. Rajta vannak a listán a legfrissebb modellek, mint az S8, S7 és Note 8, de régebbi, 2016-ban kiadott eszközök is, mint a J3 vagy A5. A hibavadász programban eléggé részletesen leírják, hogy pontosan mit tekintenek hibának és mit nem: ha a sérülékenység reprodukálásához a telefonhoz fizikai hozzáférésre van szüksége a támadónak, az például nem jelent sérülékenységet a koreai cég szerint.


Nem a rendőrség viszi el


Az alapból elvárt, hogy a felfedezett hibákat csak a Samsungnak jelezzük, aki két hónap leforgása alatt eldönti, hogy mennyit is fizetnek érte. A hibavadász programoknak nagy hagyományuk van, ugyanis a felhasználók a gyártótól eltérő megközelítéssel fordulnak a termékek felé, friss szemmel jobban észreveszik a hibákat. Ahelyett, hogy a felfedezett sérülékenységeket saját személyes hasznukra fordítsák vagy a feketepiacon adják el, a cégek vásárolják meg. Az ilyen programok létezése az olyan keszekusza helyzetek kialakulását is megelőzik, mint ami Magyarországon a BKK online értékesítési felülete kapcsán megesett: a felfedezett hibát a T-Systemsnek jelző fiatalnak jutalom helyett a rendőrség és letartóztatás jutott.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr312828028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.14. 13:19:19

Remélem, a tévéken kikapcsolhatatlan bluetooth kockázatairól már értesültek... :(

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G data (3) g data (6) G Data (35) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása