Vírusírtó Blog

Az Android az új Windows

2017.04.13. 13:48 G Data

android-illusztracio4.jpgA múlt héten az első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért belehúztak: naponta kilencezer új vírust készítenek.


A G DATA tavaly 3,2 millió új androidos kártevőt vett nyilvántartásba, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az új vírusok megjelenésének üteme szédületes: míg 2011-ben csupán négyezer kártékony kódot fedeztek fel a biztonsági cégek, 2013-ra már milliós nagyságrendről beszéltek.


A növekedés hátterében az Android népszerűsége áll. Tavaly novemberben már átléptek egy bűvös határt az internetezők: többen böngésztek mobileszközökről, mint asztali számítógépekről. Idén márciusra azonban az Android önmagában is átvette a világ vezető internetes operációs rendszerének címét: az internetezők 37,93 százaléka böngészik a Google platformján, míg a Windows 37,91 százalékkal a második helyre szorult vissza.


Jelenleg naponta kilencezer új androidos kártevő jelenik meg, aminek kapcsán a G DATA arra figyelmeztet, hogy érdemes az androidos telefonokra vírusvédelmet telepíteni, a vállalatok esetében pedig vírusvédelmet is tartalmazó mobileszköz-menedzsment szoftvert bevezetni.

 

android-illusztracio2.jpg

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr2912424079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.04.14. 14:24:55

A gyógyszerlobby érdeke, hogy legyen minél több beteg ember.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G data (3) g data (6) G Data (35) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása