Vírusírtó Blog

Ingyenes vagy fizetős vírusirtó?

2017.01.06. 15:26 G Data

ingyenes-vagy-fizetos-virusirto-kiemelt-kep.jpgAz Opswat felmérése szerint a világon minden második számítógépet ingyenes antivírusszoftver védelmez, és sok otthoni felhasználó abból indul ki, hogy nem akar fizetni valamiért, amit ingyenesen is megkaphat. De igazuk van?


A jól ismert mondás úgy tartja, hogy „Ajándék lónak ne nézd a fogát!”. Illik-e ennek alapján közelebbről is megvizsgálni az ingyenes vírusirtó szoftvereket? Szerintünk mindenképpen igen.



Egyrészt azért, mert komoly a tét: a kártevők ellophatják e-mail címünket, hogy aztán kéretlen levelekkel áraszthassák el postaládánkat a bűnözők. De veszélyben vannak jelszavaink és hitelkártyaadataink is: a bűnözők megcsapolhatják bankszámlánkat és hozzáférhetnek levelezésünkhöz. Végül ne felejtkezzünk el a zsaroló vírusokról, amelyek összes dokumentumunkat és fényképünket képesek titkosítani, hogy aztán váltságdíjért zsaroljanak bennünket.


A másik indokunk a részletes vizsgálatra, hogy az ingyenes vírusirtó szoftverek csak látszólag ingyenesek. Valójában gyakran reklámokat jelenítenek meg a számítógépünkön – önmaguk fizetős változatai mellett akár harmadik fél termékeit is hirdethetik. Ezért pedig fizetünk a gépünk erőforrásaival és figyelmünkkel is.


Magas pontszám a teszteken?


Ha megtekintjük az ingyenes vírusvédelmi megoldások teszteredményeit, azt látjuk, hogy ezek a szoftverek gyakran magas pontszámokat érnek el a független vizsgálatokban. A legtöbb ilyen teszt azonban az alapvető védelmi képességet: a vírusvédelmet vizsgálja.


A mai kártevők viszont sokszor nem fájlként terjednek, hanem olyankor kerülnek a gépre, amikor felkeresünk egy fertőzött weboldalt, vagy akár egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül érkeznek meg hozzánk. Ez azt jelenti, hogy egy modern biztonsági szoftvernek képesnek kell lennie az átjárók lezárására is: védenie kell böngészés közben, át kell vizsgálnia az e-mail forgalmat, és tűzfalat is kell tartalmaznia a nyitott portok lezárása érdekében. Ezeket pedig az ingyenes vírusirtó szoftverek általában nem teszik. (Érdemes megvizsgálni a népszerű ingyenes vírusirtók ingyenes és fizetős verziója közötti különbséget a gyártóik honlapján!)


Vannak olyan tapasztalt felhasználók, akik mindennek tudatában vannak, és ezért az ingyenes vírusirtók védelmét további alkalmazásokkal – például egy független tűzfallal – egészítik ki. Ez már egy félmegoldást jelent a problémára, de a tűzfal és a vírusvédelem ebben az esetben nem kommunikál egymással, így például a tűzfal egy gyanús fájl átvizsgálása érdekében nem „riaszthatja” a vírusvédelmi komponenst. Ennél is nagyobb problémát jelent azonban, hogy az ingyenes vírusirtó szoftvereket tömegesen használják tapasztalatlan felhasználók, akik nincsenek tudatában annak, hogy az általuk telepített szoftver csak a veszélyek egy része ellen nyújt védelmet.


Egyre kevésbé működnek


Mivel egyre többen fizetünk az interneten keresztül, az adathalász támadások egyre nagyobb arányban koncentrálnak arra, hogy az értékes adatokat közvetlenül online tulajdonítsák el. Az ilyen támadások ellen az ingyenes szoftverek nem nyújtanak védelmet, mivel a fizetős vírusirtókkal ellentétben többnyire sem az e-mail forgalmat, sem a böngésző (http port) forgalmát nem figyelik.


gdata-ingyenes-vagy-fizetos-virusirto_1.jpg


Miért léteznek ingyenes vírusirtó szoftverek?


Az ingyenes vírusirtó szoftverek üzleti alapmodellje, hogy egy alapverziót biztosítanak, amelyet rengeteg felhasználó telepít. Ebből az alapverzióból szándékosan kihagynak fontos komponenseket (például a tűzfalat, vagy alapvető védelmi funkciókat), annak érdekében, hogy a telepítés után a biztonságtudatos felhasználók a prémium verziót megvásárolják. Ez egy jól ismert marketingtechnika, az úgynevezett freemium modell. Ez arra épít, hogy az ingyenes alapverziót általában rengetegen használják, a kisebb, fizető felhasználótábortól érkező bevételek azonban fedezik a fejlesztési költségeket, valamint a víruslaboratórium magas fenntartási költségét.


Elfogadható-e ez az üzleti modell akkor, ha a biztonságról van szó?


A fizetős vírusirtó szoftverek gyártói ezt nem így gondolják. Noha könnyedén tudnának ingyenes verziót készíteni a saját szoftvereikből, ha kikapcsolnának néhány védelmi modult (http-szűrés, e-mail forgalom vizsgálata, magatartás-alapú védelem, exploit protection vagy tűzfal – hogy csak néhányat említsünk), ezt mégsem teszik meg. Nem szeretnék megtéveszteni a saját felhasználóikat a teljes védelem ígéretével, és nem szeretnék veszélyeztetni sem őket.


Az ilyen ingyenes vírusirtók ugyanis lehet, hogy magas pontszámot tudnak elérni az olyan teszteken, amelyek a merevlemezeken tárolt kártevők felismerése alapján vizsgálják a vírusvédelem teljesítményét, de mégsem nyújtanak teljes védelmet. A megfertőzött felhasználók pedig nem tudnak kihez segítséget fordulni, hiszen az ingyenes vírusirtóhoz nem jár terméktámogatás.


Teljes értékű ingyenes vírusvédelem pedig a legjobb tudásunk szerint nem létezik Windows operációs rendszerre.


A fizetős vírusirtó szoftverek viszont a gyártójuk legjobb tudása szerinti teljes körű vírusvédelmet biztosítanak. A fizetős vírusirtókból nem hiányzik egyetlen védelmi technológia sem. A védelmi modulok kommunikálnak egymással, és együtt dolgoznak egy fertőzés betörésének a megakadályozásán. Ez igaz már az alapverziókra is (Antivirus), de nagyobb biztonsági csomagokra (InternetSecurity, TotalProtection) is. A fizetős biztonsági szoftverek fejlesztői emellett befektetnek a minőségbiztosításba és a terméktámogatásba is. Így a kompatibilitási problémákat hamarabb elhárítják, és segítséget nyújtanak minden egyes ügyfelüknek.


Az ingyenes vírusirtó szoftverek használatát éppen ezért kizárólag a tapasztalt felhasználók számára ajánljuk, akik figyelmesen felderítik, hogy milyen védelmi komponensek hiányoznak a választott megoldásból, és képesek ezeket más szoftverek telepítésével pótolni.


Azoknak viszont, akik teljes körű védelemre vágynak a választott vírusirtó szoftvertől, kizárólag a fizetős megoldásokat javasoljuk. Ezek az olyan új veszélyek ellen is védelmet nyújtanak, mint például a böngészés közben letöltődő kártevők, vagy a külső alkalmazásokba került biztonsági rések (exploit protection). Ez pedig különösen fontos abban a korban, amikor a számítógépen tároljuk minden munkánkat és levelezésünket, és az interneten keresztül vásárolunk és intézzük banki ügyeinket.


gdata-ingyenes-vagy-fizetos-virusirto_2.jpg

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

9 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr4612104841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.16. 12:13:17

Gdatának miért nincs ingyenes része? Szerintem jót tenne a cég vítus adatbázisának.Több ember több új vírust bekap így még fejletebb lenne a rendszer.Heurisztikus védelemre nem lehet mindent ráhárítani...Avirának legalább van ingyenew verziója,az is német például :/
Meg az is érdekes hogy ha talál 2-3 vírust a gépen egyből megáll a víruskeresés karanténba teszi és újraindítást kér a géptől...Gondolom elindítom amíg nem vagyok otthon erre 20 perc után ez van...Legalább akkor indítsa újra a gépet a virusírtó és kezdje el magától.Windowsnál root joga van mindennek.De csalódás így hogy ott kell ülni a gép előtt és várni hogy mikor szakítja meg...Fusson végig a keresés azt hagyjon békén...Amúgy a Firefoxot is tönkre vágta.Vírusos volt kitisztította azt most meg nem indul el mert törölt valami felhasználói fiókot...Pedig jó vírusírtó lenne de olyan hülye hibákkal szenved hogy nem igaz.Meg hogy nincs ingyenes verzió az is szomorú.Ha lejár a 30 nap megyek vissza Avirára az is jó még...Nincs szükségem fizetős virusírtóta.8 éves gépre minek adjak ki 11 ezret egy programra az egész gép nem ér annyit.

2017.01.16. 12:39:02

Mondjuk az igaz a cikkben mindenképp hogy az antivírusnál már több kell mert a legtöbb fertőzés az internetes böngészés közbe terjed nem is kell letölteni semmit.

antivirus.blog.hu/2016/12/08/kartevok_a_hirdetesi_bannerek_pixeleiben

G Data 2017.01.16. 12:59:02

@UFO Kutató: Az egész cikk arról szól, hogy miért nincs ingyenes verziónk. :)
Sajnos ezeken az említett hibákon egyesével kellene végig menni, hogy megoldjuk őket. A víruskeresésnek automatikusan kell lefutnia, felhasználói beavatkozás nélkül.

2017.01.16. 23:54:57

@G Data: Ettől még nem értek egyet a fent leírtakkal.Szerintem kell,a felhasználók nem hülyék mert aki eljut addig hogy neki kell egs virusirtó az ért is valamennyit a dolgokhoz,ergo különbséget tud tenni majd a fizetős és ingyenes virusírtók hatékonysága között...Plusz a vírusadatbázisnak is jót tenne.Meg mindenki érdeke ma már hogy azért ne legyen mindenhol vírus mert ez az állapot már betegesen rosz.Főleg ha bekap valaki egy olyan vírust ami szaporodik is....Linuxra is pont ezért támogatom a vírusírtókat mert bár a linux immunis rá de a windows nem így ha kapcsolat alakul ki a két gép között ott már fertőzés megindul.Jó lenne ha lenne a gdatának egy linuxos verziója is ;)
A víruskeresés meg nálam nem fut le mindig végig magától.Ma is 6000 fájt ellebőrizve talált két trójait a gépen és megállt a keresés is ki írta hogy karanténba zárás majd ujraindítás szükséges.Mindezt 6%-nál...Nem értettem,akár mennyire rosszindulatú egy program azért amíg lefut a keresés nagy bajt nem okoz már....Egyébként a szoftver tényleg jó le a kalappal előtte,amít ígérnek azt be is tartsák.8 éves gépen ia vígan megy nem lassult be tőle.Plusz tényleg sok vírust megfog,szerintek nem hiába ez az egyik legjobb :) De vannak betegségei...

2017.01.16. 23:57:11

u.i...: Telefonról írtam,elírásokét elnézést :)

G Data 2017.01.17. 10:08:55

@UFO Kutató: A víruskereséssel kapcsolatban - sajnos innen nem tudjuk eldönteni, hogy miért áll meg menet közben. Egy lehetőséged mindenképpen van még: készíts egy indító CD-t (vagy USB kulcsot), bootold be arról a gépet, és az operációs rendszeren kívülről vizsgáld át a gépet. Ilyenkor az adott fájlokat nem tudja "fogni" a Windows, és a keresés végig tud menni.

2017.01.17. 23:17:48

@G Data: Persze ez is egy megoldás de ezt egy mezei felhasználó nem ért érti majd.Plusz aki érti az nem akar ilyenekkel foglalkozni mert elvárja hogy működjön...Amúgy rootkitek ellen van védelme a gdatának? Sajnos a legtöbb virusírtó itt vérzik el.Meg ott hogy a rootkit féreg az oprendszerrel bootol be a virusírtó előtt de ez ellen már nem lehet mit tenni,de a felismerő képességük is elég gyér sajnos sok virusírtónál :/

G Data 2017.01.18. 08:19:36

@UFO Kutató: Természetesen van rootkit védelem a szoftvereinkben. Rootkitek ellen is tud segíteni az indítólemezről történő átvizsgálás, ami egyébként egyáltalán nem olyan bonyolult.

2017.01.18. 08:57:24

@G Data: De volt rá példa hogy az sem segít :) Persze ez nem a virusirtók hibája már.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása