Vírusírtó Blog

Digitális adatok élete a halál után

2015.03.30. 20:28 G Data

title160_9.jpg2014 decemberében egy szerencsétlen baleset során elhunyt Michael Hamelin, a hacker és fizikus. Hátrahagyta feleségét, Beth Hamelint, akinek nem csak a szeretett férj elvesztése miatt érzett gyásszal kellett megbirkóznia, de valahogy kezelnie kellett azokat a szigorú biztonsági intézkedéseket, amelyeket Hamelin alkalmazott, majd maga után hagyott.

 

A Daily Dot publikálta a sztorit, amely a halál eljövetele utáni technológiai és a közösségi médiában felmerülő nehézségeket taglalja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: adatvédelem facebook

1 komment

Naponta 4,5 ezer új kártevő jelenik meg Androidra. A bűnözők a mobilbankolást veszik célba

2015.03.28. 10:00 G Data

gdata_virusirto_logo.pngA G Data vírusstatisztikája szerint az új androidos kártevők száma 6,1 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A kínai áruházakból letölthető alkalmazások egynegyede lehet fertőzött, emellett a német cég szakértői előre telepített trójait találtak a Xiaomi nem hivatalos forrásból származó telefonjain is.

 

Az Android egyértelműen a világ legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszere, az IDC piacelemző cég szerint részesedése megközelíti a 80 százalékot. Népszerűsége azonban vonzóvá teszi a Google platformját a bűnözők számára is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: android internetbiztonság

1 komment

A „gyilkos USB” megsüti a laptopokat

2015.03.24. 10:00 G Data

title160_8.jpgBiztos mindenki hallott már rémtörténeteket az ördögi USB meghajtókról, amelyek kisütik a laptopok áramköreit, és persze mindenki azt gondolta, hogy ez csak legenda. Egy elektroműszerész mérnök is hallott a sztoriról, és azon nyomban el is készített egy prototípust.

 

Az ezermester a „készítsd el magad a saját gyilkos USB-det” projektről leírást is közzétett februárban egy orosz blogon, képekkel és bőséges technikai részletekkel ellátva. Egy angol nyelvű verziót is közzétett nemrégiben egy másik oldalon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: usb hacker

36 hozzászólás

Gyermekfotók a Facebookon

2015.03.13. 08:26 G Data

title160_7.jpgEgyre több szülő hajlandó hazudni is gyermeke életkoráról a Facebookon, csak azért, hogy készíthessen egy profilt a számára. Azt mondják, akik már töltöttek fel képeket gyermekükről, hogy sokkal egyszerűbb profilt készíteni nekik, aztán később így bejelölgetni őket a képeken, függetlenül attól, hogy ezzel megsértik a Facebook életkorra vonatkozó szabályait.


Persze tényleg egyszerűbb azután így megosztani a csemeték képeit a rokonokkal, barátokkal, mint e-mailben küldözgetni, de ez jelentős biztonsági kockázatot is jelenthet a gyerekek számára, különösen a jövőben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: facebook internetbiztonság

Írj kommentet

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G data (3) g data (6) G Data (35) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása