Vírusírtó Blog

Erotika nélkül kezdődik a tanév

2014.09.03. 10:00 G Data

gdata_virusirto_logo.png2014. szeptember 1-től az összes magyarországi köznevelési intézményben és nyilvános könyvtárban szűrőprogramokkal kell biztosítani, hogy a kiskorú internethasználók ne találkozzanak olyan internetes tartalommal, mely káros lehet lelki és értelmi fejlődésükre nézve. A rendelkezés összesen több mint hatezer intézményt érint.

 

Hatályba lépett a 2013. évi CCXLV törvény, mely a gyermekek védelme érdekében tartalomszűrési kötelezettséget ró az iskolákra és könyvtárakra. Az intézményeknek gondoskodniuk kell a weboldalak vizsgálatáról azokon a számítógépeken, melyekhez kiskorúak is hozzáférhetnek.

 

A rendelkezés azonban bizonytalanságban hagyja az érintetteket abban a tekintetben, hogy milyen informatikai módszerrel milyen tartalmakat kell kiszűrniük – emeli ki Petrányi-Széll András, a G Data magyarországi kommunikációs vezetője. A jogszabály alapvetően az erőszakot, illetve a szexualitást közvetlenül, naturálisan ábrázoló tartalom szűrését írja elő, de egy iskola feltehetően korlátozni kívánja például a drogokkal, a dohányzással, a rasszizmussal kapcsolatos tartalmak, vagy akár a szerencsejátékkal foglalkozó weboldalak elérhetőségét is. A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal ajánlása ennek megfelelően már szélesebb körű szűrésről beszél.

 

25214553_xxl.jpgKérdéses az is, hogy a szűrést milyen módszerrel kell megvalósítaniuk az iskoláknak, a kulcsszó alapú listák egyedi készítése és naprakészen tartása ugyanis kezelhetetlen terhet jelentene a rendszergazdák számára. A megoldást a vállalatok által már most is széles körben használt kategória alapú tartalomszűrés jelentheti, mely úgy működik, hogy egy független szolgáltató a weboldalakat előzetesen besorolja különböző kategóriákba. Így a rendszergazdáknak már csak azt kell eldönteniük, hogy az egyes kategóriákba tartozó weboldalakat felkeresését engedélyezik vagy tiltják az internetezők számára. Az egyik legismertebb kategória alapú webszűrést biztosító szolgáltató a nemzetközi CYREN, melynek technológiáját a G Data mellett használja több más vírusirtócég, de a Google és a Microsoft is.

 

31132439_kisebb.jpgKi állja a számlát?

 

A tartalomszűrés bevezetése ugyanakkor jelentős anyagi terhet is jelenthet az érintett több ezer köznevelési intézmény és nyilvános könyvtár számára. Várható, hogy a kormányzat pályázati rendszerrel segíti majd, hogy a tartalomszűrésre kötelezett intézmények meg tudjanak felelni az előírásoknak, de a gyártók is igyekeznek akciókkal előállni. A G Data a http://virusirto.hu/szuroprogram oldalon keresztül jelentkezőknek például ingyenesen biztosítja a szűrőprogramot a vírusirtó megoldásai mellé, aminek köszönhetően a tartalomszűrés bevezetése nem jelent megnövekedett terhet az intézmények számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: tartalomszűrés G Data

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr146659731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grigorij 2014.09.03. 10:01:58

bszki, a távoli elérést kell korlátozni!
A kiscsávók egyike otthon bekapcsolva hagyja a gépét, bentröl ip címmel elérik és azt néznek így, amit akarnak!

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G data (3) g data (6) G Data (35) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) Linux (1) linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) online bankolás (1) Online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) windows (1) Windows (2) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása