Vírusírtó Blog

Fényt és pompát ígér a csalárd e-mail

2014.04.17. 20:48 G Data

title_illuminati.jpgAz internet átverőművészei mindig újabb trükkökkel jönnek elő, csak hogy megszerezhessék személyes adatainkat és főként a pénzünket. Egyik témájuk az Illuminati, az az ellentmondásos csoport, amely állítólag a háttérből mozgatja a világ eseményeit. 


Most ismét felfedeztek egy spam e-mailt, amely arra buzdítja a címzetteket, hogy legfőbb ideje csatlakozni ehhez a titkos szövetséghez.

 

„Az Ön e-mail címe is kiválasztásra került, így benne van a 10 szerencsés között, akiknek megadatik a lehetőség, hogy gazdaggá és népszerűvé váljanak, pusztán azzal, hogy csatlakoznak a nagy Illuminati hálózathoz” - olvasható a „ Meghívó a nagy Illuminatiba” tárgyú üzenetben. 


Miután valaki válaszol az e-mailre, arra kérik, hogy küldje el a fotóját és néhány személyes adatát. Azután azt mondják, hogy vegyük fel a kapcsolatot egy második személlyel, hogy beszerezzük a „felvételhez szükséges dolgokat”.

 

A következő stáció az, amikor az áldozat kap egy olyan üzenetet, amely azt sugallja, hogy „futártól” érkezett és a dolgok kézbesítéséről szól. A „futár” ekkor arra kér, hogy eszközöljünk egy pénzátutalást a Western Unionon keresztül. Ha a célba vett személy nem fizet, a csalók további e-mail üzenettel bombázzák, hogy rávegyék a fizetésre. Ez az e-mail már tartalmazza a személy „Illuminati Nemzeti Személyi Igazolványát” is. Ez ugyebár egyértelműen azt mutatja, hogy minden legitim keretek között folyik…

 

11998325_s.jpg

 „Ez biztosan az egyik legkülönösebb spamkampány, amit eddig láttunk. Természetesen ez is anyagi veszteséget okoz, mint az eddigiek, a legjobb, ha a szemét mappában hagyjuk őket, ahova valók” - jegyezte meg a felfedező Malwarebytes cég elemzője. 


„Az üzenet természete olyan, hogy arra csábítja az embert, hogy csak a móka kedvéért is válaszoljon akár, de érdemes észben tartani, hogy a túloldalon kemény bűnözők is lehetnek” - teszi hozzá a szakértő. Az Illuminati-féle csalások már mennek egy ideje, 2013-ban volt az első ilyen meghívás, hogy csatlakozzunk az Illuminati Testvériséghez. Vagyont és hírnevet ígértek a csatlakozóknak. 


Feltehetően az e-mail több variációja is rója a köreit, tehát tartsuk nyitva a szemünket, ha olyan üzenetet kapunk, amelyben csatlakozásunkat kérik a nagy Illuminatihoz!

 

Forrás: Softpedia

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: spam átverés

Írj kommentet

A bejegyzés trackback címe:

https://virusirto.blog.hu/api/trackback/id/tr676044259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) facebook (129) Facebook (10) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) linux (1) Linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) Skype (1) skype (2) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) vírusirtó (12) virusirtó (1) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása