Vírusírtó Blog

Egy új szolgáltatással a Facebookon is üzenhetnek a katasztrófák túlélői

2012.03.06. 17:17 G Data

A japán földrengés kapcsán kapott először komoly szerepet az internet a túlélők tartózkodási helyének azonosításában és a hozzátartozók megnyugtatásában.

 

Akkor a Google indított egy szolgáltatást, amivel ez a két csoport kapcsolatba léphetett egymással, most pedig a Facebook készül egy hasonló eszköz bevezetésére.

 

A kolontári vörösiszap-katasztrófa, a jelenleg az Egyesült Államok középső részét sújtó forgószelek, a Japánt leromboló földrengés és cunami mind-mind olyan esemény, amelyek után emberek százai, ezrei maradnak fedél nélkül. A túlélők és a katasztrófa által érintett területen élők hozzátartozói ilyenkor napokra el vannak vágva egymástól, az utóbbiak pedig hiába próbálnak megtudni bármit szeretteik hogyléte és tartózkodási helye felől.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Címkék: facebook

Írj kommentet

Egy ismerősünk feltört Facebook profilja is veszélyeztetheti a saját adataink biztonságát

2012.03.06. 08:12 G Data

Nemrég egy történt egy furcsa eset velem. Az egész úgy kezdődött, hogy egy közeli családtagomnak feltörték a Facebook profilját. Már többször óva intettem, de minden figyelmeztetésem ellenére mégis áldozatává vált a facebookos csalóknak.

 

A héten a feleségem internetezés közben mit sem sejtve kérdezte tőlem, hogy vajon miért változtatta meg az egyik rokonunk a nevét a Facebookon. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért gondoltam magam járok utána a dolognak és gyorsan ránéztem a profiljára.
Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet

A közösségi oldalak és a mobil életstílus növeli a személyiséglopás kockázatát

2012.03.05. 09:10 G Data

Személyiséglopásnak nevezzük azt, amikor számítógépes csalók, megszerezve a belépési adatokat, különféle közösségi oldalakon vagy más, netes szolgáltatások igénybevételekor más személy bőrébe bújva követnek el csalásokat.

 

Egyik lehetőség, hogy nevünkben vásárolnak össze mindenféle árucikket, de előfordulhat, hogy rajtunk keresztül csalják lépre a bennünk bízó ismerősöket.

 

Egy, a Javelin Strategy & Research által készített tanulmány szerint a személyiséglopással kapcsolatos esetek száma a tavalyi évben 13 százalékkal nőtt – ez csak az Egyesült Államokban több, mint 11,6 millió felnőttet érintett.
Tetszett a bejegyzés? Lájkolj minket a Facebookon!

Írj kommentet · 1 trackback

Értesülj az új átverésekről a Facebookon!

Címkék

adatbiztonság (1) adathalászat (10) adatvédelem (36) Adobe (1) alkalmazás (13) amazon (1) android (36) android market (1) anonymus (1) apple (8) arcfelismerés (2) arcfelismerési technológia (1) átverés (41) Audi (1) bank (1) BankGuard (1) bankkártya (4) biometrikus azonosító (1) bitcoin (1) biztonság (21) blizzard (1) botnet (1) bouncer (1) celeb (1) cenzúra (1) chat (1) Chrome (1) cnn (1) csalás (8) csoport (1) cyberbullying (1) ddos (1) dnt (1) domén (1) e-book (1) e-mail (1) email (4) emoji (1) engedély (1) esemény (1) EU (1) europol (3) Facebook (10) facebook (129) Facebook hangulatjelek (1) fbi (3) felhő (1) felmérés (17) féreg (2) fiók (1) Flame (1) foci (1) frissítés (1) gdata (1) geotagging (2) Gmail (1) google (9) gps (1) gyermek (2) G Data (35) G data (3) g data (6) G Data BankGuard (1) G Data jelszómenedzser (1) G Data TotalProtection (1) hack (2) hacker (36) híresség (1) hoax (1) Hotmail (1) hozzáférés (2) hummer (1) idővonal (2) információbiztonság (2) instagram (4) intel (1) internet (4) internetbiz (1) internetbiztonság (62) ios (1) iOS (2) ipari kémkedés (1) jelszó (2) Jelszókezelő (1) jogok (3) kártevő (47) katasztrófa (1) kémkedés (1) kémprogram (1) keresés (1) kéretlen program (1) kiberbűnözés (2) kiberháború (3) kínai közösségi média (1) komment (1) közösségi média (1) közösségi portál (1) kriptobányászat (1) lájk (1) like (4) linux (1) Linux (1) mac (1) macintosh (1) maya (1) média (1) megosztás (6) metaadat (1) Microsoft (2) mobiltelefon (5) napló (1) Nigéria (3) okosóra (1) okostelefon (2) olimpia (1) online (3) Online bankolás (1) online bankolás (1) Ötven Cent Csoport (1) password (1) phising (1) Pokémon Go (1) Popcorn TIme (1) poszt (1) ransomware (13) rendőrség (2) rootkit (1) sérülékenység (9) skype (2) Skype (1) smart tv (5) spam (10) személyi (3) születésnap (1) szülői felügyelet (1) tartalomszűrés (1) tartózkodási hely (1) ThyssenKrupp (1) törlés (1) torrent (3) trójai (19) twitter (1) update (1) usb (5) vásárlás (1) védelem (2) végítélet (1) videó (1) vírus (2) virusirtó (1) vírusirtó (12) VirusTotal (1) visszaélés (1) Vista (1) vízjel (1) vodafone (1) warcraft (1) Weibo (1) whatsapp (1) wifi (3) Windows (2) windows (1) wordpress (1) World of Warcraft (1) WoW (1) Yahoo (1) Yahoo! (1) zaklatás (1) Zeus (1) zsaroló kártevő (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása